Érdekesség
A Bandog
A bandog nevet a középkorban az őrkutyaként használt nagytestű és erőteljes felépítésű ebekre használták. Ezeket a félelmetes állatokat nappal megkötve tartották, és csak éjszakára engedték szabadon. A név az ősrégi Szász "Banda" (lánc) szóból származik. A név jelentése "láncra kötött kutya".
Az elnevezés ekkoriban csupán a funkció megjelölésére, és nem a fajta meghatározására szolgált. Gyakran így egymástól nagyon is eltérő küllemű kutyákat illették ezzel a névvel. Ami közös volt bennük, az az átlagosnál masszívabb felépítés, erősebb csontozat, és a vad, félelmet nem ismerő természet volt.
A Bandogok és elnevezésük - az élettér, vagyis a paraszti porták eltűnésével - az idők folyamán feledésbe merültek. A közös névvel illetett nagytestű kutyák fennmaradt képviselői az 1850-es években megkezdett tipizálás nyomán már fajtákba sorolva, más néven éltek tovább. Úgy tűnt, a kifejezés végképp kihalásra ítéltetett, ám a XX. század utolsó harmadában a tengerentúlon újra feltámadt az ősrégi szó.
Történt, hogy az 1960-as évek elején egy bizonyos John Swinford nevű állatorvos megálmodta magának a világ lehető legkeményebb őrző-védő kutyáját. Elképzelésének megvalósulását egy game Pit Bull kan és egy hatalmas termetű Mastino Napoletano szuka keresztezésétől remélte. Úgy gondolta, hogy a bull terrier és fürgesége és temperamentuma szerencsésen ötvöződik majd a molosszus méreteivel és csontozatával. Ettől a párosítástól remélte azt a kutyát, amelyik a világ legtökéletesebb őreként méltó utódja lesz a középkori Bandog-oknak.
A fenti keresztezés eredményeként valóban remek küllemű és karakterű kutyák születtek, így Swinford tovább folytatta a "régi-új" fajta tenyésztését. Egyesek szerint angol masztiff szukákat is használt, bár Ezek csak találgatások. A lényeg, hogy a későbbi almokból további pompás egyedek láttak napvilágot kennelében. Ám a derék doktor sajnálatos módon fiatalon elhunyt, így az általa elindított kezdeményezés csaknem feledésbe merült.
Azonban megkezdett munkája szép számmal talált követőkre. Ezek a lelkes hívek folytatták az általa kidolgozott programot, bár a későbbiekben már Bullmastiff-ot és Bordeauxi-dog-ot is felhasználtak kutyáik tökéletesítéséhez. Ennek a logikának az alapján ma is minden olyan kutyát, amely az APBT és valamely molosszoid fajta frigyéből származik, az USA-ban Bandog-nak hívnak. Az American Bandog Club igyekszik összefogni a fajta híveit, s népszerűsíteni az általuk tartott kutyákat.
Az Európába vezető út
Miután a '70-es években megindult az American Pit Bull Terrier-ek importálása, az "Erős kutya" fogalma új értelmét nyert Európában. Kezdetben szinte kizárólag a viadalok hívei tartották és tenyésztették őket, és az általuk más fajtákkal végrehajtott keresztezések is ezt a célt szolgálták. Noha az USA-ban az ilyen párosítások ekkor már inkább a tökéletes őrző-védő eb megteremtését célozták, az európaiak kezdetben még nem tudták kilépni az arénák környékéről. Ennek a tenyésztési folyamatnak a résztvevői - természetesen a már említett APBT mellett - elsődlegesen a rottweilerek és a különböző molosszoidok voltak. Ezek valamennyien az ókori hadikutyák leszármazottai, sőt néhányan még közelebbi rokonok egy középkori bulldogon keresztül. Kezdetben Európában is ezen meglehetősen szerteágazó keverékeket illették a Bandog névvel.
Vannak, akik részint Swinford, részint az európai kutyaharc-rajongók hatására ma is ezekre a kutyákra használják a Bandog nevet. Azonban egy a '80-as években elindított program résztvevői leszűkítették a kört. Rokon fajták tenyésztői,egy bizonyos elképzelés szerinti párosításából született egyedek elnevezésére használták ezt a régi elnevezést.
Ez az elsősorban Hollandiában és Németországban kidolgozott koncepció négy fajtán alapult.Tenyésztők végső eredményként, akárcsak Swinford húsz-huszonöt évvel korábban, ezen kutyák legjobb tulajdonságainak egyesülését vártak.
Elképzelésük az volt, hogy az APBT tökéletes anatómiai felépítését, robbanékonyságát ötvözzék a Rottweilert munkaszeretetével és nyugodtabb természetével. Az utódokban vissza akartak kapni a molosszusok hihetetlen erejét, méreteit és csontozatát, ám a mai Mastiff-okra jellemző lustaság nélkül. Ezt a Bullmastiff és a Rodéziai Ridgeback bevonásával remélték elérni. Ez utóbbi fajta hihetetlenül szívós és kitartó izomzattal rendelkezik, s alkalmasnak látszott a molosszoid "feljavítására".
A felsorolt négy fajta különbözik ugyan egymástól, megegyeznek viszont a következőkben: mind intelligens, nagyszerű fizikumú munkakutyák.Tenyésztők erre az alapra építkezve kívánták belőlük megteremteni a hibátlan felépítésű és temperamentumú szolgálati ebet, megőrizve az elődök legjobb tulajdonságait. Nagy hangsúlyt kapott a használhatóság és kezelhetőség szempontjából esetleg kedvezőtlen jellemzők kiszűrése.
A mackós termet és az ebből eredő lassú mozgás eltűnésével olyan ebet kapunk, amely közel rottweiler méretű, ám annál sokkal erősebb, ugyanakkor fürgébb és kitartóbb. A nehézkesség mellett a túlzott élénkség is az "ejtett" tulajdonságok közé került, ám az intelligencia és karakter megmaradt.
Az elmúlt években a legtöbb tenyésztő egy Rhodesian Ridgeback helyett egyre inkább a Dogo Argentino-t kezdte el használni, mivel ez a fajta is páratlan szívósságáról és kitartásáról ismert. Ugyanakkor afrikai társától eltérően ő egy igazán közeli rokon a molosszoidok és a bulldogok családjában. Így nem okoz "gondot" az oroszlánkutya keskenyebb fejtípusának esetleges átöröklődése az utódokban.
A Bandog megalkotásának receptje a következő: egy APBT kannal fedeztetnek egy rottweiler szukát, míg a másik oldalon ez a párosítás ridgeback (vagy argentin dog) - bullmastiff. Egy megszületett keverékeket a másik ág egyedeivel párosítják, és ennek eredményeként kapunk Bandogot.
Ez a fajta tehát nem más, mint céltudatosan létrehozott keverékek keveréke. Ez természetesen csak az első generáció, melyben egyik-másik ős tulajdonságai dominánsan jelentkezhetnek. Ennek kiküszöbölésére alkalmas a bandogok egymással való párosítása, amely a homogenizációt segíti elő. Emellett a tenyésztők folyamatosan nyúlnak vissza az "ősfajtákhoz", különböző kívánatos tulajdonságok felerősítése céljából.
Jellemrajz
A bandog őseitől csak a legjobb tulajdonságokat örökölte, ennek megfelelően kiegyensúlyozott, nyugodt és rendkívül értelmes kutya. Mint ilyen, tökéletesen alkalmas nemcsak az őrző-védő feladatok ellátására, de egy nagyszerű társ válik belőle. Következetes, szigorú neveléssel bármelyik "nagy" szolgálati fajtával minden tekintetben egyenértékű, sőt azokat - fizikailag mindenképpen - felülmúló kutya válik belőle.
Éppen ide kívánkozik az a gyakran hallható megjegyzés, miszerint a keverék kutya mindig egészségesebb fajtatiszta társainál. Ha a megállapítás valóságtartalmát a bandog ősei közül divatkutyának számító rottweiler és bullmastiff esetében vizsgáljuk, igazat kell adnunk neki. Ezeket a fajtákat olyan defektusok sújtják, mint a csípődiszplázia,a fertőzésekre való fogékonyság vagy az utóbbinál a rövid élettartam. Ezek mind a XX. század utolsó harmadában megkezdett, egy rosszul értelmezett ideálkép elérését vagy csak a piaci igények kielégítését szolgáló felelőtlen szaporítás következményei. A bandog szerencsére mentes ezektől a hajlamoktól és betegségektől, s kevés számú elkötelezett híve mindent elkövet azért, hogy ez így is maradjon.
Jellemében leginkább nagytestű felmenőihez, a rottweilerhez és a molosszerekhez hasonlít. Már-már a makacssággal határos nagyadag önérzet lakozik benne, amelyet a gazda által kiadott parancsok végrehajtására irányuló olthatatlan vágy ellensúlyoz. A gépiességet ugyanakkor oldja a terrieres élénkség és magasfokú intelligencia, mely egyben biztosítja a hatalmas tömeg gyors és koordinált mozgatását.
A valódi bandog fantasztikus és hihetetlenül izgalmas figura, éppen ezért nem véletlen, hogy népszerűsége világszerte nőttön-nő!